Utolsó három hét röviden.
Első héten még dolgoztam, az utolsó két hétben pedig csak utaztam.

Delhii pillanatképek:

Itt épp a romladozó vasútállomás falát takarják el szép, fehér panelekkel, hogy a Nemetközösségi Játékokra minden szép legyek. Kívülről. Aztán csodálkoznak, hogy a szép falak beomlanak.

Ez is csak egy kép. Itt nem tudom, mi történt, de be kelet látni a lakásokba.

Ez itt a Red fort. Nem volt olyan szép, mint reméltem, de lehet, hogy csak a Taj Mahal fényében minden elhalványul.
Red fort belül. Ja, és nálam volt a laptopom, és nem akartak beengedni vele. Azt mondták a security checken, hogy ez mi? Mondom laptop. Azt mondják: ezt nem lehet bevinni. Mondom: na, ,miért? Mutassák meg, a szabályzatban írja, hogy laptopot bevinni tilos, és nem megyek be. Akkor azt mondták, h jó, de kapcsoljam be. :) Megmutattam nekik, hogy működőképes, és nincs bomba benne. Biztos azt hitték, hogy a pakisztániak ilyen alattomosak, hogy egy szőke kék szeműt küldenek, hogy felrobbantja India egyik legnagyobb emlékművét. Csak hogy ne legyen feltűnő...
Ők pedig nem halottak, csak sziesztáznak az út közepén. Elálmosodtak.

Itt pedig a járókelők pénzért rá állhatnak a mérlegre. A mérleg tulajdonosa, a földön ülő bácsi, ebből tartja el magát.
Ez pedig a masala limonádé. Kicsit mi is megijedtünk tőle, de nem koszos, csak sok fűszer van benne. Ja, meg só. Azt is tesznek a limonádéba. Ilyen is van. Érdekes íze van, de ha az ember az első próbálkozás után mert rendelni még egyszer, akkor függővé válik. Én ezután csak masala limonádét ittam. Sósan.

Így jártam a Raj Kachorival és a puri panival. Imádom! (előző bejegyzés).


Kókuszlé. A zöld kókuszt felbontják. Ilyenkor a kókusz tej még víz állagú és kókusz ízű. Ezt szürcsölöm épp. Szerintem finom.

Ez pedig egy vonatos kép. Alvó osztály. Kemény padon, táska a fej alatt, cipő a hátam mögött. Így minden biztonságban van. Meg persze az is segít, ha az ember a legfölső padot kapja. Ilyen az olcsó másodosztály. Az első nyilván puccosabb, azzal is utaztam, de a csóró másodosztály volt a kaland.


Goa:
...szigorúan repülővel. Vonattal 40 óra lett volna az út.

Csak tisztázandó. Goa nem az a hely, ahol mindenki éjjel-nappal bulizik, és csétcsapott hippik rohangásznak mindenhol. Az a Goa már a múlté. Csendrendelet él az egész államban, este 10 után minden bulinak vége. Csak néha tesznek kivételt, mikor Karácsony tájékán megjönnek a külföldi turisták, és lefizetik a rendőröket 1-1 buli erejéig.

Mi épp off-seasonben mentünk, úgy hogy nem volt se túl meleg, se túl hideg. A víz úszhatatlan volt, mivel a magas ár miatt hatalmasak voltak hullámok. Mi azért picit bementünk a vízbe, de csak ott, ahol szabad volt. Az egy külön történet, hogy az indiaik hogy fürödnek. Férfiak kis gatyában, a nők teljesen felöltözve. Nem kis feltűnést keltettem, mikor levetkőztem bikinire.

1.) FEHÉR TEST???? a szőke haj és a kék szem itt már nem játszott nagy szerepet. De FEHÉR!!!! Az indiaiaknak van ez a hóbortja, hogy minél világosabb valakinek a bőre, annál szebb. A lányok fehérítő krémekkel kenik magukat, hogy minél világosabb legyen a bőrük.
2.) BIKINI???? na, ez már több a soknál. Mi jün még ez után? A női választójog, meg a női súlyemelők?!

Én persze nem hagytam magam elnyomni, mint a többi lány a parton, aki talpig felöltözve áztatta a lábát a vízben. Sokáig én sem bírtam. Folyamatosan fényképezgettek, 2 percenként odajött valaki, hogy lefényképezkedhet-e velem stb. Szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy ha nyugodtan akarom élvezni a strandot, akkor fel kell vennem egy fölsőt legalább, meg egy szoknyát. De előtte azért sárral megdobáltam néhány ember, aki sunyiban akart lefényképezni, és leordítottam azokat, akik odajöttek, meg mellém ültek, hogy úgy tűnjön, együtt vagyunk. (mert hogy ilyen is volt) Ez is az indiaiak hülyesége, hogy az nagy presztízs, ha van valakinek európai vagy amerikai barátja, és netalán van közös képük is.

A táj ennek ellenére gyönyörű. Minden nap sétáltunk a parton, szagoltuk a finom sós levegőt és finomabbnál finomabbakat ettünk. Szezonon kívül ez is egy olcsó hely.



Ez pedig egy erőd, amit még a spanyolok építtettek (Goa spanyol gyarmat volt). Szép fekete (vulkanikus?) sziklák és zöld fű.



Ők pedig a hiénák, akik ékszereket árulnak a tengerparton, és mindenkit zaklatnak, hogy vegyen tőlük valamit. Nem vettem. A 2 kg ékszer, amit Indiából hoztam, egyetlen darab sem származik tőlük. Egyszer majdnem vettek egy kendőt náluk, de hamar rájöttem a turpisságra. Úgy hajtogatták össze, hogy ne látszódjon, hogy egyes részeken a nap kiszívta a színét. Ha túl gyorsan akarja becsomagolni, az mindig rosszat jelent. Jól lekiabáltam, hogy csalóktól nem veszek semmit, és hogy remélem, az egész napi vásárát elrontottam (mert hogy azt mondta, én vagyok aznap az első vevője, és ha nem veszek semmit, akkor pechje lesz egész nap, ugyhogy olcsón ad mindent, csak vigyek valamit).

Azért az én idegeim sincsenek kötélből. A három hónap alatt megvertem 2 embert és egy autót. Nem vagyok büszke rá. Az egyik el akart ütni biciklis riksával. Szándékosan. Jól behúztam neki, hogy legközelebb gondolkozzon el azon, hogy kivel packázik. A másik fényképezett. Miután megkértem, hogy ne tegye, tovább csinálta. Meg tudom érteni a sztárokat. Azért eléggé bosszantó, ha az embert lépten-nyomon zaklatják, hogy aztán a képét kitegyék a falra, és a rokonoknak mondhassák, hogy az európai barátnőm. Az autó meg rosszkor volt rossz helyen. Így járt.

Szent tehenek a tengerparton.
Ja, és nagyon érdekes, néhol fekete a homok, néhol fehér, néhol vörös. És ez pár kilométeren belül változik.





Ez volt a kedvenc éttermünk. A "Szúnyog". Nem ez az eredeti neve, de első alkalommal úgy összecsipkedtek a szúnyogok, hogy ez ragadt rá. Az étel finom volt, a kiszolgálás kedves, a séf nő volt, és ennyi elég is volt a boldogsághoz. :)

Ja, és Dolly Parton szólt lemezről, ami szintén nagyon hangulatossá tette a helyet, ha az agyag kaspón átszűrődő fény nem lett volna elég.

Ahogy mondtam, mivel Goa spanyol gyarmat volt, ezért nagyon nagy a katolikusok aránya. Pontosabban valahogy összekeveredett a hinduizmus és a katolikus vallás és furcsa kis egyveleget hozott létre. Ez a hotelunk melletti kis kápolna, ahol este hatkor az öreg nénik énekeltek.
Na, így kell élni. A Lonely Planat ( az utazók bibliája) ajánlott egy kis hangulatos éttermet. A szállásunktól nem volt messze, így hát elmentünk. Először azt hittük, hogy zárva van, mert monszun időszakban minden épületet zsákokkal fednek le, hogy ne ázzon be. De nyitva volt, felhajtották nekünk a zsák-huzatot, kihúztak egy asztalt a homokra (nem kértük) és ilyen kilátás mellett fogyasztottuk el a halunkat és a szokásos raitankat (hogyaz milyen finom volt.....)....

Közben néztük a tengert, hallgattuk a hullámokat szagoltuk a tenger illatot és ízletük a tengeri finomságot.

Azért még monszun időszak vége volt, esett néha az eső. Általában délután. A vastag felfőréteg ellenére sikerült leégnem.

A homokban található fekete foltok (ragacsos maszlag) eredete rejtély volt, aztán kiderült a szomorú igazság. Egy tank hajó megfeneklett Mumbai közelében és olaj ömlött a tengerbe. A fürdőruhámból már soha nem fog kijönni...

Shimla:


Utunk a hegyekbe vezetett, a Himalája lábaihoz. A képen látható vonat(ocska) a világörökség része. Pontosabban a vonatút, ami a hegyeken keresztül vezet, csodaszép tájakon keresztül, ezernyi kis alagúton át. Na, most ez mind szép és jó, de ha az ember beteg, mint voltam én, és koncentrálnia kell, hogy ne hányjon, vagy ne ájuljon el, akkor nem igazán tudja élvezni az 5 órás utat, zötykölődve, kényelmetlen üléseken. Csak úgy, informatíve, az út 91-2 km, ezt tette meg a kis toy train 5 óra alatt. Csak egy kicsit voltam ideges.

De mielőtt elindultunk volna, érdeklődtünk. Kiderült, hogy létezik egy luxus vonat. Ez egy full extrás felújított járgány, ami kényelmes, bőrüléses, és kap az ember ebédet is. És igazán az 1800-as években érezheti magát. Ja, mert hogy Shimla volt a britek nyári rezidenciája. ide menekültek nyáron a tikkasztó hőség elől. Aztán őket az eső sem zavarta, ami itt elég általános.

Visszatérve a vonathoz, a nagy rohanásban, hogy elérjük az első vonatot, vettünk egy másodosztályra szóló jegyet 16 rúpiáért, ami 80 ft volt, majd mielőtt indultunk, az egyik vasúti dolgozó mondta, hogy miért nem megyünk a következővel, az első osztályú, és gyorsabban is ér oda. Az 2 óra múlva jött volna. Nekünk lelki szemeink előtt felvillant, hogy most kaptunk egy lehetőséget az élettől, hogy A luxus vonaton utazhassunk, így hát vártunk. Mire beért a vonat, kiderült, hogy az első osztály pontosan olyan, mint a másodosztály, a luxusvonatot csak ritkán indítják el, és ezért a jegyért (mert 1 órával gyorsabb) 160 rúpiát kell fizetni. 10x annyit, mint az előbbi vonatért. Mire jól leordibáltuk az összes dolgozót, hogy hajnalban (mert hogy hajnalban értünk oda) így kicsesznek az emberrel. 2 órát vártunk azért, hogy 1 órával kevesebbet utazzunk, ráadásul még 10x annyit is fizettünk. Ennyit erről.


Egyébként egy helyes kis helyről van szó, ahol egy jó 20 fokkal hidegebb volt, mint Delhiben. Szerencsére felkészültem, és vittem magammal vastag ruhákat. Délutánra értünk oda, gyorsan találtunk egy szállást, majd elmentünk sétálni és vacsorázni. Közben találtunk egy viktoriánus épületet, ahol megszállhattunk volna, de az ijesztő volt és én féltem a szellemektől, úgyhogy maradtunk a helyünkön.

A kilátás:


Szép viktoriánus házak, csak épp az Indiaiak nem foglalkoztak velük azóta, hogy az angolok kimentek, így hát inkább szellemkastélyoknak néznek ki.
Ennél az épületnél, mikor fényképeztem, kijött egy egyenruhás férfi, és közölte, hogy ez állami intézmény,és nem fényképezhetem le (mindenhol félnek a terrorista pakisztániaktól...). Ez a rom, amire azt hinné az ember, hogy évtizedek óta nem lakik benne senki, a rendőrség.



Mivel elég meredek hegyoldalon fekszik a város, ezért szinteket alakítottak ki, amiket ilyen keskeny kis lépcsők kötnek össze. Életemben nem lépcsőztem még ennyit, mint az elkövetkező napokban.
Ez már a másnapi sétánk képei. Mivel a buszunk Mcleod Ganjba csak este indult, godoltuk, megnézünk néhány nevezetességet. A turisztikai információnál kaptunk egy pálcikaember-kidolgozottságú térképet, aztán elindultunk. Kinéztünk egy vízesést a közelben. Busszal elmentünk a tura kezdőpontjáig, majd megindultunk. Azt mondták, 2 km és ott a vízesés. 2 óra séta után megkérdeztünk másokat, azt mondták, h csak egyenesen, kb. 2 km és ott leszünk. Kezdett gyanus lenni. leállítottunk végül egy halomnyi öltönyös fiatalt, akik szerencsénkre turizmust tanultak az egyetemen (az öltöny az uniformis, minden nap öltönybe kell menniük iskolába). Közölték velünk, hogy a vízesés az ellenkező irányban (amerről jöttünk). Kb. eltájoltak mindent. Újabb 2+2 km-es segítség után (mintha tényleg nem ismernének más számot, csak a 2-t) valahogy rábukkantunk az ösvényre, ami levisz a vízeséshez. Az ösvény kb. egy 10-20 cm-s kis kitaposott út volt a hegyoldalban. Én nem féltem, de a többiek sikítva akartak visszamenni. De nem! Nem engedtem. Mikor olyan helyhez értünk, ahol az ösvényt elmosta egy föld-csuszamlás, kicsit én is aggódtam, de lementünk és nagyon szép volt. Megérte.


Ja, Shimla volt az egyetlen hely, ahol nem volt szemét, és mindenhol ki volt írva, hogy akit szemetelésen kapnak 500-1000 rúpia büntetést kell fizetnie. Olyan szép volt a tiszta út, egészen a város határáig. A túra utakon már nem büntetnek:

Ez meg egy bájos kép. :) Az erdő tele volt majmokkal, nagyobbakkal, mint Jaipurban.

A túra 4-5 óráig tartott. A vízeséstől 15 perc alatt jutottunk vissza a buszmegállóig (kiderült, hogy rossz helyn szálltunk le a buszról, és fölöslegesen többet gyalogoltunk) és mindjárt jött a busz is. Az odaút 4-5 órájához képest a visszaút 30-40 perc volt. Kicsit eltévedtünk. :)

Mcleod Ganj:


Ima-malom Mcleod Ganjon, ahol a tibeti menekültek élnek. És ahol meghallgattuk a Dalai Láma tanítását is. Ha valaki Indiába akar menni, csak ide jöjjön. Tele van turistákkal, mindenki békés, kis narancssárga lepedőbe csavart szerzetesek rohangálnak mindenfelé és mosolyognak. :)

Lehet itt jógázni, meditálni, angol órát tartani a tibeti menekülteknek, ahol elmesélik az életük történetét, lehet ékszerkészítő- és indiai főző tanfolyamra menni, és még sok mindent, amire sajnos az ott töltött 2,5 nap nem tett lehetővé. Vannak szervezett túrák is, úgyhogy néhány napon belül el lehetett volna érni hóhatárt. Nyáron. És az élet ott olyan olcsó, hogy külföldiek, akikkel beszéltünk, hónapokat töltenek. Egy orosz azt mesélte, hogy a moszkvai lakását kiadta albérlőknek, abból a pénzből itt vígan él, és még dolgoznia sem kell. Így kell élni...

Ez volt a kilátás a hotel ablakából. A hotel kicsit erős kifejezés, de volt meleg víz, és ezt értékeltük. Pláne, hogy rengeteget esett az eső és éjszakára elég hideg volt. De minden reggel ilyen gyönyörű, napsugaras reggelre ébredtünk. Mindig kiültem a balkonra, amit a szomszéd szobával osztottunk. Ott egy németországi meleg pár lakott, akik mindig mosolyogtak. Igazából itt mindenki mindig mosolygott....

A hotelunk az utolsó előtti épület volt a völgyben, alatta kis patak csordogált (ami tele volt szeméttel, mégis csak Indiában vagyunk). A legközelebbi autóúttól 220, sziklából kivájt lépcső választott el. Ezt kellett megmásznunk naponta 2-3x le és föl. Csak úgy, szemléltetésképpen, a 220 lépcső = 10-12 emelet. Volt is szuszogás, aztán lihegés, aztán pihengetés 10 lépcsőnként. Mellettünk meg csak úgy szökkentek a helyiek. Hegyi kecskék. Mondogattam is, én alföldi lány vagyok, ne idegesítsenek már ezekkel a szintkülönbségekkel...

És ez volt az utolsó állomás. Visszautaztunk Delhibe, ott még 1 nap, hogy elbúcsúzzak a várostól és az országtól és másnap indulás haza.

Tekintve, hogy az utolsó 2 hétben folyamatosan gyomorproblémáim voltak, aztán a dengue-lázas megbetegedések is sűrűsödtek a környéken, felüdülés volt hazajönni. De azért megérte!