Ilyeneket eszek mostanában...

Mivel mostanában nem utazgattam, így csak a hétköznapi apró-cseprő dolgaimat tudom megosztani. Ebből a legizgalmasabbak az ételek, amiket eszek, így hát írok egy kicsit erről is.

Kezdem a legrosszabbal :)

Panipuri:
Hát ez valami borzasztó volt. Pani=víz, puri=kenyér. Vagyis vizes kenyér, ha le akarjuk fordítani az étel nevét. Kívül egy ropogós, olajban kisütött tészta burok, ami belülről üreges. Ezen csinálnak egy kis lukat és abba frissen töltik bele a tölteléket, ami lényegében ízesített víz. Ez van benne: víz, tamarind por (fűszer), köménymag, koriander levél, mint chutney (fűszeres menta szósz, nagy kedvencem), zöld csili (az ezzel kapcsolatos élményemről már beszámoltam), fekete só, pálma cukor, krumpli és csicseriborsó. De persze a recept változhat. Az eladó veszi a burkot, megmeríti a vízben és azonnal kell fogyasztani. Pont akkora, hogy egyben befér az ember szájába, és ahogy összeharapja, keveredik a folyadék, a töltelék és a kenyér-bukor. És az ember lánya elkezd gondolkozni, hogy most ez édes? Vagy sós? Csípősnek csípős, az legalább biztos. És a legviccesebb, hogy mindenki imádja. Akármelyik indiai ismerősömnek említettem, hogy ilyet ettem, mindenki ódákat zengett, hogy az milyen finom. Hát.... én bátor vagyok, meg nyitott az új ízekre, de nem hiszem, hogy ez hiányozni fog Indiából...

Raj Kachori:

Na, ez viszont finom, de hasonlóan komplex étel. Ahogy a szobatársam mondta, kinyitjuk a hűtőt, és amit találunk, azt belerakjuk és kész! :) Ami a receptet illeti, hasonló az elgondolás, mint az előbbi ételnél, ugyanolyan olajban sütött burok az alap, csak itt nagyobb. Abba kerül a főtt krumpli kockára vágva, hagyma, csicseriborsó, korianderlevél, fűszerek, csak itt már víz nélkül. Ehhez jön még kettő vagy többféle chutney, kechup, a globalizáció kedvéért és rengeteg kurd, ami az itteni joghurt. Ez már jobban tetszett. :)

Poha:

Ezt a szobatársaim készítették. Nem egy túl bonyolult étel, de igen laktató. Külön meg kellett pirítani a hagymát, külön megsütni a kockára vágott krumplit kevés olajban, végül az egészet összekeverni, és hozzáadni a rízspelyhet (nagyon vékony, kicsi, papír szerű fehér lapocskák, ezt kellett vízbe áztatni és hozzáadni. Végül fűszerezni csilivel, tamarinddal, és kurkumával. Ez is meghatározhatatlan ízű, tesznek bele egy kis sót is, cukrot is, és végül meglocsolják citromlével. Éha tesznek bele paradicsomot is, ahogy a képen is látható, ezt mi kihagytuk. De így is nagyon finom. :)

Ezek az érdekesebb ételek, amiket ettem. Na, de a gyümölcsök se semmik.

A mangóról ...

...már áradoztam eleget, de nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy milyen finom. Édes, mint a méz, az ember beleharap és az állán csorog végig a mangólé, olyan lédús.

A banán (erről azért nem rakok fel képet) édes, nem olyan éretlen, ízetlen, mint amit nálunk lehet kapni.

A kókusz is nagy kedvencem itt. Nagy meglepetés volt nekem, aki kókuszt csak a tescoban lát, hogy a fáról nem a helyes kis kerek csonthéj gömbök esnek le, hanem, mint a diónak, külső burka van, ami fiatal állapotában zöld (pont mint egy nagyra nőtt zöld dió), éretten pedig barna háncs borítja. Amit feleannyira sem olyan könnyű leszedni, mint ahogy azt a fehér lány gondolná... Szenvedtem vele fél napot, hozzávágtam mindenhez, téptem, faragtam, de semmi. Odaadtam hát a szolga fiúnak, neki már biztos van gyakorlata. Volt is, elfordultam, és mire visszanéztem már jött le a kókuszról a barna háncs. Hát igen, ők meg gondba lennének a rebarbarával... Szóval a kókusz nagyon finom, csak az ember egy idő után elfárad a rágásba. 2 napig fájt utána az állkapcsom. Izomláz... :) Kiderült, hogy a zöld burkos kókusz még finomabb. Most az a következő terv, hogy olyat veszek. Az azutáni pedig a kókusz pálinka, de az még messze van. :)

A papya...
... nem lett a kedvencem. Lehet, nem volt elég érett. Meghatározhatatlan íze volt. Szerintem ez a gyümölcs a tök és a répa keresztezésének csúnya torz gyereke. Mindenesre megettük.

Végül a második kedvenc furcsa növényem a guava.
Ez is furcsa ízű. Először nem tetszett, de illemből megettem, mikor az indiai lakótársam megkínált. Aztán már én vettem magamnak, hogy lehet, hogy nem is volt ez olyan rossz. És nem! :) Tényleg finom, kevésbé édes. Egy problémája, hogy gyorsan romlik, és gyorsan meg kell enni. De probléma ez, egyáltalán?! :)

Az istenekkel táncoltam....

Mozgalmas volt a hétvége. Szombaton elmentünk egy Dilli Haat nevezetű helyre ami egy kézműves és kulturális termékeket kínáló bazár.



Indiában minden államnak saját nyelve/nyelvjárása, saját öltözékei, mintái, díszítései, táncai és ételei vannak. Itt minden kultúrából van egy kis ízelítő. Ruhák, táskák, ékszerek, cipők, bőr, márvány, fa és fém dolgok, díszek, képek, bútorok, minden-minden, amit csak el kehet képzelni. És minden tájegységnek a sajátos ízei is képviseltetik magukat, és mivel minden tiszta (állami hely) ezért bátran lehet kóstolgatni, mindenféle csúnya következmény nélkül. Én is ezt tettem, egy hyderabadi kókuszos ételt ettem. Olyan volt mint egy nagy sós kókuszos palacsinta (ötletnek nem rossz, otthon is megsütöm, de azért inkább édesen), kókuszreszelék összekeverve kókusztejjel és sóval és valami szokásos currys szósz. Érdekes volt. Európai embernek a kókusz felhasználhatósága kimerül a raffaellóban meg a pina coladaban, lényeg, hogy édes legyen. Úgyhogy el lehet képzelni, hogy milyen fejet vágtam, mikor beleharaptam a kókusz-csodámba. De azért finom volt a maga sós módján... (elfelejtettem vinni fényképezőgépet, de azért talán el kehet képzelni)

Na de hogy hogy is jönnek ide az istenek?! Hát, olyan szerencsénk volt (?), hogy egy előadás volt épp programon, ahol a különböző régiók tradicionális táncait mutatták be. Nagy kerek szemekkel bámultuk végig az előadást, szerintem az összes ott levők közül mi élveztük a legjobban. Olyan izgalmasak ezek a ritmusok, a mozdulatok, a mimika, a kéztartások, a ruhák, a minták, flitterek, mind egy egészet alkottak.

Az egyik nő a fején egyensúlyozott 5-6 cserép tálat, úgy táncolt. Mozgott a lába, mozgott a csipője, mozgott a válla és a keze, de a feje meg se mozzant, úgy egyensúlyozott.
Messze álltunk, de azért remélem jól látszik.


Ezután jött a lényeg. Egy olyan táncos előadás következett, ahol eltáncolták, ahogy az ifjú Krista szédíti a lehendő hitvesét, Radhat és a másik két háttértáncost. Furcsa a mi vallási hátterünkkel ezt látni, hogy ez az isten, akit imádnak milyen csintalan volt, nőzött és vajat lopott (mert bizony a vajat nagyon szerette...). És akkor kitalálta, hogy minket is elszédít, odajött a nézőtérre és először felkérte a szobatársam, aztán engem próbált rávenni, hogy menjek vele a színpadra. Megmarkoltam a padot, amin ültem és hevesen ellenkezdtem, de már nem volt megállás, húztak és buzdított az egész nézőtér. Úgyhogy vörös fejjel és földbegyökerezett lábbal álltam a színpadon. Ahogy apukám mondta, a Göncölöknek bot fülük és falábuk van. Nincs mit ezen szépíteni. Arról nem is beszélve, hogy ez egy teljesen ismeretlen ritmus volt, ismeretlen táncmozdulatokkal. De azért a táncoslányok és persze a nőcsábász Krisna kézen fogtak és rángattak minden irányba mi pedig próbáltunk legalább nem rálépni a lábukra vagy a szoknyájukra. Véget ért a performance, megtapsoltak, mi pedig elhúztuk a csíkot, hogy ne sokan lássanak.

Velük táncoltunk:

Nem tudom eldönteni, hogy ciki volt vagy inkább vicces. Tekintve, hogy senki sem ismert ott és fénykép sem készült az esetről (leszámítva azt a több százat, amit a nézőtérről kattintgattak, plusz a videók, mert hát miért ne) talán inkább vicces és szép élmény marad. :)
Elvégre táncoltam az istenekkel, nem?! :D

Ja, és fél órával az eset után még bolyongtunk a bazárban és magamnak egy szép karkötőt megkérdeztem az árust, hogy mennyibe kerül. Azt mondta, hogy 250 rúpia, de nekem csak 200 mert olyan szépen táncoltam.... :) Na, ennyit az inkognitóról...

Indiait főztem...

Bizony már nagyon ügyes vagyok. Úgy főzök indiait, mintha csak itt születtem volna. Mi a neve ennek a fűszernek? Gara... Grah... Graaa.... Á, mindegy, tegyük bele! :)

Csili?! Hogyne, tegyünk bele azt is! Mindjárt összedarabolom.

Végeredmény: nagyon finom étel, plusz három órányi kínkeserves szenvedés, mivel a csili olyan irritációt okozott a kezemen, hogy majdnem sírtam, annyira fájt (pedig én aztán bátor lány vagyok, tudja ezt mindenki). 3 órán keresztül olyan volt, mintha folyamatosan tűzben tartanám a kezem. Az első fél órában jeges vízben tartottam, hátha elhal annyira, hogy ne érezzek semmit. Szenvedésem további szakaszában mindenféle csoda-krémekkel kentem be a kezem és feltartottam a ventilátorhoz, hogy legalább az hűtse. Szerencsére túléltem, pár óra múlva már zsibogott.

Tanulság: puszta kézzel csilit nem darabolunk! Indiai ételt meg lehet tőlem kérni, ha hazamentem. :)

Happy Friendship Day!

Tegnap volt a barátság napja. Ez nagy ünnep itt, éjfélkor az összes indiai lakórásram vad telefonálgatásba kezdett és felhívta a barátait. Egymásnak pedig kis csarkötőket ajándékoztak. Mi is kaptunk, most már hivatalosan is barátok vagyunk az indiai lányokkal, akik az emeletünkön laktak. Mert bizony tegnap, a legnagyobb bánatomra, elköltöztek, de szerencsére nem messzire, úgyhogy meg tudjuk látogatni egymást.

Én főztem, indiait! :) Na jó, kis segítséggel, meg csináltam hozzá jó kis hagyma-paradicsom salátát, egy kis haza íz....


Bal szélen az ukrán szobatársam és a szinten lakó kínai lány, + 4 indiai lakótárs a a 6-ból.

Megkóstoltam az itt tartózkodásom leges-legrosszab ételét. Vagyis ez csak kis "cukorka" ami egyáltalán nem édes hanem borzasztóan erős fűszeres íze van, a gyomorsavra hasonlít. De elvileg jó, mert segíti az emésztést. Ez megerősített minket abban, hogy ez gyomorsav cukorkás papírva csomagolva. Illemből nem köptem ki, de az arcizmaimat nem tudtam uralkodni. Jót nevettek rajtunk.

A bűnös:

Aztán egy pár fénykép:

cirkuszolva...




Így néznék ki hosszú hajjal.... :D


És végül egy jó kis indiai, házi készítésű arcpakolással: