Akamas - Aphrodite-szikla

Múlt vasárnap ismét nagy útra vállalkoztunk. A reggel 7 órás indulást még mindig nem sikerült megszokni, de a hosszú úton cserébe aludtunk kicsit.

Az Akamas-félsziget a sziget legnyugatibb pontja, egyben természetvédelmi övezet. 

A túra kezdete. Öröm volt ide megérkezni, mert olyan lejtőn kellett lejutnunk autóval, hogy mindenki erősen kapaszkodott és csendben imádkozott az életéért. Akkor még bele se gondoltunk, hogy fölfelé még nehezebb lesz. Persze a kicsi kocsi nem hagyott cserben.

Figyelmeztető tábla: kőomlás veszély. Az út egy kanyonon vezetett keresztül, jobbról-balról magas sziklák, rajtuk bájos kis hegyi kecskék, aki a patájukkal köveket söpörnek le. Túléltük.

Lakótársas.

Ilyen úton mentünk végig. Többször kellett átsétálnunk a patakon. Sőt, egy helyen egy kisebb vízesés alatt  mentünk el. Nem úsztuk meg száraz lábbal a dolgokat, de nem is bántuk.

 Fennakadt szikla.

Úton a Lara-öböl felé.

A túra végén a jól megérdemelt fürdés. Lett volna, ha nem lettek volna akkora hullámok, hogy még a fürdőruhánkat is levitte rólunk a víz (nem vicc). A strandról látszik, hogy nem túl népes, úgy is lehet mondani, hogy kihalt. Mint később kiderült, azért, mert itt tilos fürdeni. Legnagyobb meglepetésünkre nem azért, mert életveszélyesek a hullámok, hanem azért, mert ez egy teknős keltető part. Az étteremben (ahonnan a lenti kép készült, egészen tuti volt a kilátás) azt mondták, hogy csak 1-2 órával maradtunk le a teknősök kikeléséről. Nem kicsit voltunk mérgesek.

Szóval hullámok. Álltunk a parton, néztük a tengert. Vártuk, hátha lesz egy kisebb hullám, amin keresztül beszökkenünk. Beljebb a vízben nem volt vészes, csak hát ahogy a partra csapódtak a hullámok, olyan hangot hallattak, mintha egy jeges hegycsúcsról megindulna a lavina.  Hárman megmagyarázhatatlan módon be tudtak úszni, át a hatalmas hullámokon, lakótársammal Tijával álltunk és vártunk. Próbáltuk összeszedni a bátorságunkat. Nem vagyok egy gyáva lány, de még a hullámok hangja is olyan elrettentető volt, hogy megfutamodásra kényszerített. A hullám hegy kb. 1,5 m volt a partnál. 

(Anya, innentől ne olvasd!) Szóval összeszedtük a bátorságunkat, megindultunk. Már majdnem ott voltam, hogy talpon áterőltetem magam a következő  nagy hullámon, amikor hopp, már a víz alatt voltam, fölöttem a tajtékzó hullám. Meg még egy, meg még egy. Az ember, ha annyiszor volt már vízben, mint én, nem ijed meg túlzottan attól, hogy az orrába megy a víz vagy nyel egy nagyot. Az egyetlen gondolatom az volt, hogy valahogy visszarángassam a térdem magasságáig csúszott fürdő bugyimat meg a köldökömnél leledző fölső részemet, mire jött a Tija, hogy kisegítsen a vízből. Megúsztuk. 

A partról néztük a többieket, akik messzire beúsztak, és azon gondolkoztunk, vajon ők hogyan fognak kijönni. 

Tija észrevette, hogy egy kavics fölsértette a lábát. Én boldogan konstatáltam, hogy nekem kutya bajom sincs. Jobban megfigyelve észrevettem, hogy vérzik a könyököm. Meg  térdem. Akkor már gyanús volt, hogy lehet itt még néhány meglepetés, mire a Tija felkiáltott, hogy vérzik a fenekem is. Hát igen, ahogy elsodort a víz, fenékre estem és a sok apró kavics ott is elvégezte a dolgát. 

A fenekemet nem mutatom meg.

A többiek is sikeresen kikeveredtek a partra kisebb-nagyobb sérülésekkel.

Ahogy közeledett az eset, megindultunk az Aphrodite-sziklához, hogy ott nézzük meg a naplementét.

A romantikusabb lelkek kis szivecskéket raktak ki kövekből a parton, a szikla közelében.

Naplemente.

Végezetül egy kép a legjobb csapatról az Afrodite-sziklánál.

Szombati vacsora

Nem terveztem olyan postokat írni, amiben nem sok az információérték, és nem is utazásról szól. Most az egyszer kivételt teszek, csak hogy eldicsekedjem, milyen fantasztikus vacsorát dobtunk össze a lakótársammal. 7 személyre főztünk, a menü: citromos sült makréla, garnéla, tintahal és kétféle saláta.

Apróbb problémák merültek fel, mikor rájöttünk, a fagyasztott hal, amit vettünk, nincs megtisztítva (kibelezve). Egy kis skype segítség után (köszi anya) úrrá lettünk a krízisen.

Ráadásul a vacsora fénypontjaként elfogyasztottuk a másik két ösztöndíjas, Emese és Andi által sütött feketeerdő tortát. Ez sajnos elfogyott, mielőtt felemelhettük volna a fényképezőgépet.

A hegyekben

Következő utazásunk Trodosba vezetett. Ez Ciprus legmagasabb és leghosszabb hegysége, területének egy része nemzeti parkként üzemel.

Első utunk a Kykkosi-kolostorba vezetett, ahol a mind a görögök, mind a törökök által nagy becsben tartott III. Makarios érsek is ért. A kolostor tele van szebbnél szebb mozaikokkal. 

Mivel hosszú öltözettel nem készültünk, ezeket a roppant mulatságos lila köntösöket kellett felvennünk.

A kolostor és a jól megérdemelt ebéd után úgy gondoltuk, ideje megmászni a Trodos legmagasabb csúcsát, az Oliypust. Meg is indultunk a mintegy 2 kilométeres útnak (igen, 5 éve még a görögországi Olimpos legmagasabb csúcsát másztuk meg, az nem 2 km volt, de hát ugye azóta öregedtem). Kis barangolás után azonban beleütköztünk egy lezárt katonai területbe. A szögesdrótokkal körülvett területet egy gépfegyveres katona őrizte, aki tudtunkra is adta, hogy esély sincs a továbbhaladásra. Se diadal, de kilátás.

Nem keseregtünk, haladtunk tovább a következő úti célunkhoz, a Kaledonia-vízeséshez.

Szép kis patak mentén haladtunk 1-2 kilométeren át, lépkedtünk a sziklákon, át a patakon, néhol kis hidakon, míg megérkeztünk a végcélhoz.

(hamarosan kép a vízesésről)

Szép volt, megérte. Végre sikerült lehűlnünk a fővárosi meleg után, és még fenyőket is láthattunk.

Karpaz - Golden Beach

Második utunk Karpazba vezetett. Ez Ciprus legkeletibb  pontja (a lenti képen pirossal keretezve). Ez is a török részen található, Nicosiából potom 3 órás út vezetett addig. Megérte a látvány!

Az út utolsó szakaszában egy vad szamár rezervátumon utaztunk keresztül. Ezek a csacsik nagyon bátrak és barátságosak. Az út szélén legelésztek, majd mikor lelassítottunk, odajöttek az ablakhoz. Gondolom, megszokták a buta városi turistákat, akik nem sok szamarat láttak életükben. Hagyják is megsimogatni magukat.

Az eddigi legszebb látvány tárult elénk: csodaszép tiszta tenger, sziklák. Ez a sziget déli oldala.

Ez a csücsök vége: jobbról a sziget déli oldala, balról az északi.

...és az északi oldalról egy kép.

Ez a Golden sand beach, ami egyben a teknősök tojásrakó partja egyben. Este 8 és reggel 8 között nem is szabad a parton tartózkodni, mert akkor már a teknősöké a terep. Egy kellemes szombati nap voltunk kint, csodaszép időben és pontosan annyian voltak a parton, amennyien a képen látszódnak: senki. Mienk volt az egész part. Csodaszép, meleg víz, hullámok és hossza elnyúló, tiszta homokos part. Egy probléma volt összesen vele, mégpedig az, hogy egy talpalatnyi árnyék sem volt, úgyhogy kellemesen megpirultunk mindannyian.

Az elhagyatottság oka az, hogy nagyon messze van mindentől. Még a török városokból sem éri meg eddig leutazni, mert van közelebbi part is. Turisták sem nagyon jönnek erre, egyrészt azért, mert a török rész vitatott státusza miatt sokan inkább a megbízható és európaias görög oldalt választják, másrészt pedig azért, mert ez ciprusi viszonylatban a világ végén van. Itt olyannyira nem szoktak hozzá az emberek a nagy távolságokhoz, hogy - a magyar nagykövetség tanácsosának szavaival élve -  egy hétig készülnek fel lelkileg a nagy útra, ha csak Phaphosig kell utazniuk (150 km).

Végül egy jól megérdemelt ebéd remek kilátással. A menü: mezze tengeri herkentyűkkel.

Ez után a hosszú út után ugye másra se vágyik az ember, minthogy visszatérjen szerény szállására és aludjon egyet. Persze ránk ez nem igaz, így az athineoui katonai szálláson folytattuk az estét, ahol a távozó magyar katonák tiszteletére rendezett ünnepségen vettünk részt (értsd: kaja-pia dögivel). Összességében hosszú és mozgalmas napot zártunk felejthetetlen élményekkel és súlyos napégéssel.

Barangolások északon

 Buffavento:

Röviddel érkezésünk után észak felé vettük az irányt. Egy ösztöndíjas kolléga, aki a nagykövetségen dolgozik kölcsön kapott egy kocsit a konzul asszonytól (akit nem mellesleg volt alkalmam megismerni a nagykövet úrral egyetemben), öten bepattantunk, és megindultunk Buffavento vára felé. Vagyis indultunk volna, ha az autó is úgy akarta volna. Egy kis tologatás után végül megadta magát, és útnak indultunk. Vár az északi török részen, a hegyekben található, másik 2-3 környékbeli várral együtt fontos védelmi szerepe volt az arabok támadásaival szemben.

Persze ahhoz, hogy feljussunk, egy olyan keskeny és kanyargós úton kellett felmennünk, hogy mindannyiunkban erős volt a félelem, hogy egyszer csak megáll a kicsi kocsi. Szerencsére nem hagyott minket cserben a jószerencsénk és felértünk a parkolóig.  Azt tudni kell a várról, hogy a hegycsúcs leges leges legtetején található, ami autóval nem közelíthető meg, így nem maradt más hátra, mint a gyaloglás. Jó sok gyaloglás... Fél óra kínkeserves menetelés után ez a kilátás fogadott:

Kilátás a tengerre, a távolban Törökországgal.

A vár egy része

Miután jól kinézelődtük magunkat megindultunk kirándulásunk második célpontja, Famagusta felé.

Az előző bejegyzésben már írtam arról, hogy a török oldalon lévő hegy görög rész felé néző oldalán az Észak-ciprusi Török Köztársaság zászlaja látható. Azzal a nem titkolt céllal tették oda a törökök, hogy bosszantsák a görög cipriótákat. Ez alatt mentünk el, így közelről láthattuk a sok kis befestett sziklát. Persze a törökök arról is gondoskodtak, hogy a görögök este is csodálhassák a zászlót, úgyhogy a festett zászló mellé egy fénycsövekből kirakott verziót is tettek (bal oldali).

 

Famagusta:

Famagusta szintén a török oldalon található, tengerparti város. A korábban említett védelmi rendszer részeként itt is vár épült a középkorban.

Katolikus templomból mecset.

Belülről.

A fenti képen egy katolikus templom látható, amit a törökök mecsetté alakítottak, lemeszelték az összes freskót, kidobták az összes képet. Barbárnak tűnik, de azért azt észben kell tartani, hogy a pécsi dzsámi is katolikus templomként üzemel.

Ami miatt még érdekes Famagusta, leszámítva a csodaszép tengerpartját, az hogy a közvetlen szomszédságában található Varosa, a szellemváros.

Varosa a török megszállás előtt Ciprus legfelkapottabb üdülőhelye volt. Mint ahogy a fenti képen látszik is, a part mentén rengeteg hotel található, amelyek fénykorukban luxus hoteleknek minősültek, a hollywoodi sztárok is itt nyaraltak. 1974-ben a török megszállás során egy éjszaka alatt kellett evakuálni az egész várost. Állítólag minden úgy maradt, ahogy otthagyták: napozóágyak a parton, mosatlanok a konyhában, kifutott tej a tűzhelyen. A település maga a török térfélen van, mégsem használhatja a területet sem a török sem a görög fél. ENSZ egyezmény és katonaság védi és tartja fenn a status quót. Szögesdrótokkal van körülkerítve az egész város, a kerítés a tengerbe is benyúlik. Ez a csodaszép part és remek infrastruktúra, amiből rengeteget profitálhatnának a ciprusiak, már 38 éve omladozik és egyelőre kilátásban sincs egy esetleges török-görög kompromisszum.

Kis lemaradással, de eljutottam addig, hogy megírjam az első bejegyzésem Ciprusról.

Augusztus 29-én megérkeztem Ciprusra, Paphosra, ahol a magyar nagykövetség tanácsosa várt minket. Elhozott minket Nicosiába, hol 2 hónapig lakni fogok. 

A szállásról annyit kell tudni, hogy a néhai vár területén található, a város központjában. Ennek ellenére, mint kiderült, a bevándorló-negyed és piroslámpás negyed területével esik egybe. Alattunk a Havanna bár, szemben az Aphrodite bár, mi pedig minden este a jelentősen alulöltözött munkatársnők mellett megyünk el. Aggodalomra ok nincs, nagyon kedvesek a filippínók és a lányok sem néztek még ránk (nagyon) csúnyán. Cserébe van itt minden, ami szem-szájnak ingere: az örmény ételeken, libanoni vízipipázón, orosz bankon át a filippínó pénzváltóig. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag a helyi Váci utca mellett lakunk, ami tömve van boltokkal. És még a török-görög gyalogos határátkelő is a lakástól 10 perc sétára van.

A határon egyébként 2003 óta gond nélkül át lehet menni. Vicces, hogy annak ellenére, hogy hivatalosan az Észak-ciprusi Török Köztársaságot Törökországon kívül egy ország sem ismeri el, így Ciprus egésze az EU és a Schengen övezet része, van rendes határellenőrzés a két oldal között. Szerencsére az útlevélbe nem pecsételnek bele (később gondolt jelenthetne), hanem egy kis lapot kell az útlevélben tartani, arra kerül a pecsét.

Természetesen már az első nap átsétáltunk a török oldalra véletlenül, mivel az említett sétáló utca folytatása a határ. Már a határellenőrző fülkéknél voltunk, mikor észrevettük, hogy itt valami furcsa. :) Egyébként a görögök, és főleg az idősebb generáció, nem veszi jó néven, ha a török oldalra mennek a görög ciprióták és a turisták. Ezt meg is jegyezte a magyar nagykövet tanácsosa, hogy a közintézményekben dolgozó gyakornokok ne nagyon hangoztassák, hogy ha átmennek a török részre. A lakótársam egyik munkatársa görög ciprióta munkatársa mesélte, hogy az anyukája a török megszállás előtt északon lakott és kényszerrel lakoltatták ki 1974-ben.

Egyébként erről a török-görög megosztottságról tudni kell, hogy a megszállás előtt a sziget brit gyarmat volt és főleg görögök lakták, 30% körüli török kisebbséggel. Az, hogy pontosan mi vezetett a török megszálláshoz, mindenki másként magyarázza: a törökök szerint a török ciprióták elnyomását akarták megakadályozni, a görögök szerint viszont szó sem volt elnyomásról. A lényeg, hogy 1974-ben Ciprus északi harmincpár százalékát a törökök elfoglalták, a délen élő törökök északra kényszerültek, az északi  görgök pedig délre vonultak, maguk után hagyva a házaikat, vagyonukat, korábbi életüket. Ezután a törökök megkezdték feltölteni az elhagyott görög házakat Antalya vidékéről érkező törökökkel. Ez viszont nem csak a görögöknek nem tetszett, de a török ciprióta lakossággal is jelentős konfliktusokat okozott: a ciprusi törökök lényegesen nyugatiasabbak voltak, alkalmazkodtak a görög ciprióta lakossághoz, ehhez képest a bevándorló törökök sokkal konzervatívabb nézetet vallottak. Ez, és a török-görög ciprióta konfliktus a mai napig él, és minden próbálkozás ellenére nem sikerül egyesíteni a kettéosztott szigetet.

Tekintve, hogy a nagysikerű indiai blogom után olyan sokan (értsd: anyukám) kérték, hogy írjam le a ciprusi kalandjaimat is, így engedek a nyomásnak és megosztom az élményeimet, érdekességeket, képeket.