Ilyeneket eszek mostanában...

Mivel mostanában nem utazgattam, így csak a hétköznapi apró-cseprő dolgaimat tudom megosztani. Ebből a legizgalmasabbak az ételek, amiket eszek, így hát írok egy kicsit erről is.

Kezdem a legrosszabbal :)

Panipuri:
Hát ez valami borzasztó volt. Pani=víz, puri=kenyér. Vagyis vizes kenyér, ha le akarjuk fordítani az étel nevét. Kívül egy ropogós, olajban kisütött tészta burok, ami belülről üreges. Ezen csinálnak egy kis lukat és abba frissen töltik bele a tölteléket, ami lényegében ízesített víz. Ez van benne: víz, tamarind por (fűszer), köménymag, koriander levél, mint chutney (fűszeres menta szósz, nagy kedvencem), zöld csili (az ezzel kapcsolatos élményemről már beszámoltam), fekete só, pálma cukor, krumpli és csicseriborsó. De persze a recept változhat. Az eladó veszi a burkot, megmeríti a vízben és azonnal kell fogyasztani. Pont akkora, hogy egyben befér az ember szájába, és ahogy összeharapja, keveredik a folyadék, a töltelék és a kenyér-bukor. És az ember lánya elkezd gondolkozni, hogy most ez édes? Vagy sós? Csípősnek csípős, az legalább biztos. És a legviccesebb, hogy mindenki imádja. Akármelyik indiai ismerősömnek említettem, hogy ilyet ettem, mindenki ódákat zengett, hogy az milyen finom. Hát.... én bátor vagyok, meg nyitott az új ízekre, de nem hiszem, hogy ez hiányozni fog Indiából...

Raj Kachori:

Na, ez viszont finom, de hasonlóan komplex étel. Ahogy a szobatársam mondta, kinyitjuk a hűtőt, és amit találunk, azt belerakjuk és kész! :) Ami a receptet illeti, hasonló az elgondolás, mint az előbbi ételnél, ugyanolyan olajban sütött burok az alap, csak itt nagyobb. Abba kerül a főtt krumpli kockára vágva, hagyma, csicseriborsó, korianderlevél, fűszerek, csak itt már víz nélkül. Ehhez jön még kettő vagy többféle chutney, kechup, a globalizáció kedvéért és rengeteg kurd, ami az itteni joghurt. Ez már jobban tetszett. :)

Poha:

Ezt a szobatársaim készítették. Nem egy túl bonyolult étel, de igen laktató. Külön meg kellett pirítani a hagymát, külön megsütni a kockára vágott krumplit kevés olajban, végül az egészet összekeverni, és hozzáadni a rízspelyhet (nagyon vékony, kicsi, papír szerű fehér lapocskák, ezt kellett vízbe áztatni és hozzáadni. Végül fűszerezni csilivel, tamarinddal, és kurkumával. Ez is meghatározhatatlan ízű, tesznek bele egy kis sót is, cukrot is, és végül meglocsolják citromlével. Éha tesznek bele paradicsomot is, ahogy a képen is látható, ezt mi kihagytuk. De így is nagyon finom. :)

Ezek az érdekesebb ételek, amiket ettem. Na, de a gyümölcsök se semmik.

A mangóról ...

...már áradoztam eleget, de nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy milyen finom. Édes, mint a méz, az ember beleharap és az állán csorog végig a mangólé, olyan lédús.

A banán (erről azért nem rakok fel képet) édes, nem olyan éretlen, ízetlen, mint amit nálunk lehet kapni.

A kókusz is nagy kedvencem itt. Nagy meglepetés volt nekem, aki kókuszt csak a tescoban lát, hogy a fáról nem a helyes kis kerek csonthéj gömbök esnek le, hanem, mint a diónak, külső burka van, ami fiatal állapotában zöld (pont mint egy nagyra nőtt zöld dió), éretten pedig barna háncs borítja. Amit feleannyira sem olyan könnyű leszedni, mint ahogy azt a fehér lány gondolná... Szenvedtem vele fél napot, hozzávágtam mindenhez, téptem, faragtam, de semmi. Odaadtam hát a szolga fiúnak, neki már biztos van gyakorlata. Volt is, elfordultam, és mire visszanéztem már jött le a kókuszról a barna háncs. Hát igen, ők meg gondba lennének a rebarbarával... Szóval a kókusz nagyon finom, csak az ember egy idő után elfárad a rágásba. 2 napig fájt utána az állkapcsom. Izomláz... :) Kiderült, hogy a zöld burkos kókusz még finomabb. Most az a következő terv, hogy olyat veszek. Az azutáni pedig a kókusz pálinka, de az még messze van. :)

A papya...
... nem lett a kedvencem. Lehet, nem volt elég érett. Meghatározhatatlan íze volt. Szerintem ez a gyümölcs a tök és a répa keresztezésének csúnya torz gyereke. Mindenesre megettük.

Végül a második kedvenc furcsa növényem a guava.
Ez is furcsa ízű. Először nem tetszett, de illemből megettem, mikor az indiai lakótársam megkínált. Aztán már én vettem magamnak, hogy lehet, hogy nem is volt ez olyan rossz. És nem! :) Tényleg finom, kevésbé édes. Egy problémája, hogy gyorsan romlik, és gyorsan meg kell enni. De probléma ez, egyáltalán?! :)

Az istenekkel táncoltam....

Mozgalmas volt a hétvége. Szombaton elmentünk egy Dilli Haat nevezetű helyre ami egy kézműves és kulturális termékeket kínáló bazár.



Indiában minden államnak saját nyelve/nyelvjárása, saját öltözékei, mintái, díszítései, táncai és ételei vannak. Itt minden kultúrából van egy kis ízelítő. Ruhák, táskák, ékszerek, cipők, bőr, márvány, fa és fém dolgok, díszek, képek, bútorok, minden-minden, amit csak el kehet képzelni. És minden tájegységnek a sajátos ízei is képviseltetik magukat, és mivel minden tiszta (állami hely) ezért bátran lehet kóstolgatni, mindenféle csúnya következmény nélkül. Én is ezt tettem, egy hyderabadi kókuszos ételt ettem. Olyan volt mint egy nagy sós kókuszos palacsinta (ötletnek nem rossz, otthon is megsütöm, de azért inkább édesen), kókuszreszelék összekeverve kókusztejjel és sóval és valami szokásos currys szósz. Érdekes volt. Európai embernek a kókusz felhasználhatósága kimerül a raffaellóban meg a pina coladaban, lényeg, hogy édes legyen. Úgyhogy el lehet képzelni, hogy milyen fejet vágtam, mikor beleharaptam a kókusz-csodámba. De azért finom volt a maga sós módján... (elfelejtettem vinni fényképezőgépet, de azért talán el kehet képzelni)

Na de hogy hogy is jönnek ide az istenek?! Hát, olyan szerencsénk volt (?), hogy egy előadás volt épp programon, ahol a különböző régiók tradicionális táncait mutatták be. Nagy kerek szemekkel bámultuk végig az előadást, szerintem az összes ott levők közül mi élveztük a legjobban. Olyan izgalmasak ezek a ritmusok, a mozdulatok, a mimika, a kéztartások, a ruhák, a minták, flitterek, mind egy egészet alkottak.

Az egyik nő a fején egyensúlyozott 5-6 cserép tálat, úgy táncolt. Mozgott a lába, mozgott a csipője, mozgott a válla és a keze, de a feje meg se mozzant, úgy egyensúlyozott.
Messze álltunk, de azért remélem jól látszik.


Ezután jött a lényeg. Egy olyan táncos előadás következett, ahol eltáncolták, ahogy az ifjú Krista szédíti a lehendő hitvesét, Radhat és a másik két háttértáncost. Furcsa a mi vallási hátterünkkel ezt látni, hogy ez az isten, akit imádnak milyen csintalan volt, nőzött és vajat lopott (mert bizony a vajat nagyon szerette...). És akkor kitalálta, hogy minket is elszédít, odajött a nézőtérre és először felkérte a szobatársam, aztán engem próbált rávenni, hogy menjek vele a színpadra. Megmarkoltam a padot, amin ültem és hevesen ellenkezdtem, de már nem volt megállás, húztak és buzdított az egész nézőtér. Úgyhogy vörös fejjel és földbegyökerezett lábbal álltam a színpadon. Ahogy apukám mondta, a Göncölöknek bot fülük és falábuk van. Nincs mit ezen szépíteni. Arról nem is beszélve, hogy ez egy teljesen ismeretlen ritmus volt, ismeretlen táncmozdulatokkal. De azért a táncoslányok és persze a nőcsábász Krisna kézen fogtak és rángattak minden irányba mi pedig próbáltunk legalább nem rálépni a lábukra vagy a szoknyájukra. Véget ért a performance, megtapsoltak, mi pedig elhúztuk a csíkot, hogy ne sokan lássanak.

Velük táncoltunk:

Nem tudom eldönteni, hogy ciki volt vagy inkább vicces. Tekintve, hogy senki sem ismert ott és fénykép sem készült az esetről (leszámítva azt a több százat, amit a nézőtérről kattintgattak, plusz a videók, mert hát miért ne) talán inkább vicces és szép élmény marad. :)
Elvégre táncoltam az istenekkel, nem?! :D

Ja, és fél órával az eset után még bolyongtunk a bazárban és magamnak egy szép karkötőt megkérdeztem az árust, hogy mennyibe kerül. Azt mondta, hogy 250 rúpia, de nekem csak 200 mert olyan szépen táncoltam.... :) Na, ennyit az inkognitóról...

Indiait főztem...

Bizony már nagyon ügyes vagyok. Úgy főzök indiait, mintha csak itt születtem volna. Mi a neve ennek a fűszernek? Gara... Grah... Graaa.... Á, mindegy, tegyük bele! :)

Csili?! Hogyne, tegyünk bele azt is! Mindjárt összedarabolom.

Végeredmény: nagyon finom étel, plusz három órányi kínkeserves szenvedés, mivel a csili olyan irritációt okozott a kezemen, hogy majdnem sírtam, annyira fájt (pedig én aztán bátor lány vagyok, tudja ezt mindenki). 3 órán keresztül olyan volt, mintha folyamatosan tűzben tartanám a kezem. Az első fél órában jeges vízben tartottam, hátha elhal annyira, hogy ne érezzek semmit. Szenvedésem további szakaszában mindenféle csoda-krémekkel kentem be a kezem és feltartottam a ventilátorhoz, hogy legalább az hűtse. Szerencsére túléltem, pár óra múlva már zsibogott.

Tanulság: puszta kézzel csilit nem darabolunk! Indiai ételt meg lehet tőlem kérni, ha hazamentem. :)

Happy Friendship Day!

Tegnap volt a barátság napja. Ez nagy ünnep itt, éjfélkor az összes indiai lakórásram vad telefonálgatásba kezdett és felhívta a barátait. Egymásnak pedig kis csarkötőket ajándékoztak. Mi is kaptunk, most már hivatalosan is barátok vagyunk az indiai lányokkal, akik az emeletünkön laktak. Mert bizony tegnap, a legnagyobb bánatomra, elköltöztek, de szerencsére nem messzire, úgyhogy meg tudjuk látogatni egymást.

Én főztem, indiait! :) Na jó, kis segítséggel, meg csináltam hozzá jó kis hagyma-paradicsom salátát, egy kis haza íz....


Bal szélen az ukrán szobatársam és a szinten lakó kínai lány, + 4 indiai lakótárs a a 6-ból.

Megkóstoltam az itt tartózkodásom leges-legrosszab ételét. Vagyis ez csak kis "cukorka" ami egyáltalán nem édes hanem borzasztóan erős fűszeres íze van, a gyomorsavra hasonlít. De elvileg jó, mert segíti az emésztést. Ez megerősített minket abban, hogy ez gyomorsav cukorkás papírva csomagolva. Illemből nem köptem ki, de az arcizmaimat nem tudtam uralkodni. Jót nevettek rajtunk.

A bűnös:

Aztán egy pár fénykép:

cirkuszolva...




Így néznék ki hosszú hajjal.... :D


És végül egy jó kis indiai, házi készítésű arcpakolással:

Ki látott még ilyen csodát?! Hát én! :)

Mivel a vasárnapi utazásunk célpontja a világ egyik legszebb épülete (ha engem kérdeznek, akkor a szabadkai Városháza után A legszebb), a Taj Mahal volt. A történetét nagyjából mindenki ismeri, a 17. században építette az akkori maharadzsa a legkedvesebb feleségének halálakor. Állítólag a maharadzsa annyira szerette ezt a feleségét, hogy elvesztése után egy nap alatt tiszta ősz lett a haja. (legalábbis ezt hallgattuk ki, mikor odacsapódtunk egy csoporthoz, akinek volt idegenvezetője :)) Úgy tervezte, hogy magának is épít egy pontosan ugyanilyet, csak fekete márványból, de erre már nem került sor. Egyik fia, hogy átvegye apjától a hatalmat, a maharadzsát börtönbe záratta, de az öreg maharadzsa a börtöne ablakából ráláthatott a Taj Mahalra, és emlékezhetett szeretett feleségére.

Én, kócosan :)



Agra, a város, ahol a Taj Mahal található, az eddigi legtisztább indiai város, amit láttam. Látszik, hogy turizmusból él a város.

Mindjárt a vasútállomáson találtunk egy állami, előfizetéses riksást, amivel riksánként 52 rúpiáért vittek el minket a célhelyre. (az 52 (=250 ft=100 din) rúpiát 3-an osztottuk, vagyis megint potom pénzért utaztunk). Ha nem előfizetéses taxit választottunk volna, akkor 200 rúpiát is elkértek volna. Azért mégis csak biznisz-emberek ezek a riksa-sofőrök. Megbeszéltük velük, hogy fejenként 75 rúpiáért egész nap elfuvarozgatnak minket, ahova csak szeretnénk. Mindannyian jól jártunk.

Kifizettük az eddigi legdrágább belépőnket (valamit valamiért), 750 rúpiát, cserébe kaptunk egy kis palack vizet (mivel semmilyen folyadékot sem szabad bevinni, még a napkrémet is a riksásnál kellett hagyni), és egy cipőre húzható pancsuszt, hogy ne koszoljuk a márványt.


De ez csak turista luxus, az indiaiak simán mezítláb járkáltak az 50-60 fokosra melegedett márványon. Jó volt nekünk így is.

A Taj Mahal udvarában még sok-sok szép épületet láttunk:



Előbbinek nem tudom a funkcióját, de utóbbi egy mecset, ide még pancsuszos cipővel se mehettünk be, csak mezítláb. Minden tiszta és rendezett. Tipikusan nem indiai.


Ezen jót nevettünk. Ökör-vontatta, környezetbarát fűnyíró. :) És még a füvet is trágyázza nyírás közben. :)

Még egyszer oldalról is, tökéletesen szimmetrikus. Először azt hittem, hogy a falakon található minták festve vannak, de felvilágosítottak, hogy nem. Bizony minden kis virág és rovátka színes márvány berakás. Kivésték a fehér márványt és a helyére ugyanakkorára vágott színes márványt illesztettek. A falak tele vannak ezekkel a berakásokkal. 20 év munkája. Néha nehéz elképzelni, hogy azok az indiaiak, akikkel most találkozok, és a munkamoráljuk és precizitásuk a metróval ütközik, azoknak az embereknek a leszármazottai, akik ilyen csodákat alkottak, és ilyen tökéletesen kiviteleztek.


Ezek után átmentünk az Agra Fort nevezetű erődbe, ami szép volt, de a Taj Mahal mellett labdába se rúghat. Fordított sorrendben kellett volna megnéznünk őket.


Mindenhol ezek a gyönyörű ablakok, térelválasztók...


Minden oszlop aprólékosan, precízen kidolgozva, kivésve.


Egy paparazzo lefényképezett, amint bambultam.


Olyan szépek voltak a felhők itt is (mint Jaipurban), kellett egy ilyen kép is...



Mondjuk az oda-vissza 7 órás vonatút, koszos, büdös másodosztályon, néhány ventilátorral hűtve, megtömve jegy nélkül utazókkal... nem volt kellemes, de megérte...

A rózsaszín város 2 - vasárnap

A vasárnap délelőtt a lustálkodásról szólt. Elnéztünk néhány bazárba, megnéztük, hogy hogyan festik a textileket kézzel, pecséttel, spenótból meg curry-ből nyert festékkel. És aztán felnézünk az Ambert Fortba, ami a legszebb dolog Indiában. Tényleg gyönyörű. Erőd a domboldalban, körbevéve dombokkal. A nagy körút előtt megebédeltünk. Nagyon finom volt, 2 főtkrum lapul a lát alján, megtöltve korianderes túróval, paradicsomos csípős szószban, megszórva kesu dióval. A többiek persze tüzet hánytak és itták a vizet, olyan csípős volt, de én mind megettem és nagyon tetszett.


Eután felindultunk az erődbe. Olyan szerencsések voltunk, hogy a közelgő vihar pont elkerült minket, de arra elég volt, hogy eltakarja a tűző napot, lehűtse a levegőt és kellemesen fújjon a szél. Tökéletes idő a sétára.







A tükör terem. Teli s tele apró tükör mozaikból kirakott falakkal.


Megint egy kedvenc.





Az indiai nagy fal! :)


Kis haverom. Odajött hozzám (pontosabban a szülei odaküldték, mert milyen jó, külföldiek...) és összehaverkodtunk. Nehéz volt lefényképezni, rohangált össze-vissza. :) Kis cuki.


Úton visszafelé néhány elhagyatott épület.

A rózsaszín város

A hétvégén Jaipurba látogattunk, ami az egyik legszebb (ha nem A legszebb) város Indiában. A rózsaszín város cimkét azért kapta, mert az óváros épületei rózsaszínek. Na, nem Barbie-land. Kicsit kopottas, kicsit fakó, kicsit narancssárgás, de azért bele lehet képzelni, hogy rózsaszín. Miért rózsaszínek az épületek? Mert egyszer egy maharadzsa vendégül látott valakit, és a vendég tiszteletére rózsaszínre festettek mindent, mivel a rózsaszín a vendégszeretet, a vendéglátás szimbóluma. Lássuk:

A szállásunk bejárata. Nagyon szép volt, nagyon kellemes és nagyon tiszta. És pénztárcabarát, ami nem mellékes. Mindenkinek nagyon ajánlom.

Egy részlet a Hawa Mahalból (a szellők palotája). Itt laktak a királyi család női hozzátartozói. Mivel nem mehettek ki az utcákra, ezért a maharadzsa volt kedves és egy olyan épületet építtetett nekik, aminek rengeteg apró ablaka van, hogy a hölgyek onnan figyelhessék, hogy mi történik a külvilágban.

Odaültünk mi is az alakhoz, hogy lássuk, mit láttak az udvarhölgyek. Jobb oldalt Elena, a moldovai kolléganő.

Még egy kép az udvarból.

Ez pedig egy eldugott sikátorból nyíló kis csoda kapuja. Nem tudjuk, hogy pontosan mi volt, de valamilyen szent hely lehet, mert le kellett venni a cipőnket. Nem féltem, hogy ellopják a cipőm, mivel már úgyis a halálán van szegény, kinek kéne egy szakadozó szandál...
Innen pedig átmentünk a Majom templomba. Ennek a bejáratát látjuk. Mögötte dombok, sziklák, majmok, kecskék, kutyák, malacok és éhes tehenek mindenfelé. A második kedvenc helyem Indiában.

Tudom, hogy majom templom, de ezt nem tudtam kihagyni. Ez a kecske könyörgött, hogy fényképezzem el. Állt a falnál ebben a pozícióban, majd felém fordította a fejét, mekegett egyet, majd visszaállt alaphelyzetbe, és pózolt.

Az első kis majom út közben. Zabálnivalóak. Kis fürgék, rohangálnak össze vissza, játszanak. Itt még nem láttuk, hogy milyen sok majom is van itt valójában...


Itt pedig a majmok lenéznek az úgynevezett "civilizációra".


A majom teplom a domb tetején.


A kedvenc képem. Zseniális.


A kedvenc majmommal. Nem mertem közelebb menni, nehogy elijeszem.

Még egy kedven.


És még egy...


Na jó, még egy, ezt nem lehet kihagyni...


Ezt se...

Sajnos egyiket sem tettem a zsebembe és csempésztem ki. Majd legközelebb.