Ki látott még ilyen csodát?! Hát én! :)

Mivel a vasárnapi utazásunk célpontja a világ egyik legszebb épülete (ha engem kérdeznek, akkor a szabadkai Városháza után A legszebb), a Taj Mahal volt. A történetét nagyjából mindenki ismeri, a 17. században építette az akkori maharadzsa a legkedvesebb feleségének halálakor. Állítólag a maharadzsa annyira szerette ezt a feleségét, hogy elvesztése után egy nap alatt tiszta ősz lett a haja. (legalábbis ezt hallgattuk ki, mikor odacsapódtunk egy csoporthoz, akinek volt idegenvezetője :)) Úgy tervezte, hogy magának is épít egy pontosan ugyanilyet, csak fekete márványból, de erre már nem került sor. Egyik fia, hogy átvegye apjától a hatalmat, a maharadzsát börtönbe záratta, de az öreg maharadzsa a börtöne ablakából ráláthatott a Taj Mahalra, és emlékezhetett szeretett feleségére.

Én, kócosan :)



Agra, a város, ahol a Taj Mahal található, az eddigi legtisztább indiai város, amit láttam. Látszik, hogy turizmusból él a város.

Mindjárt a vasútállomáson találtunk egy állami, előfizetéses riksást, amivel riksánként 52 rúpiáért vittek el minket a célhelyre. (az 52 (=250 ft=100 din) rúpiát 3-an osztottuk, vagyis megint potom pénzért utaztunk). Ha nem előfizetéses taxit választottunk volna, akkor 200 rúpiát is elkértek volna. Azért mégis csak biznisz-emberek ezek a riksa-sofőrök. Megbeszéltük velük, hogy fejenként 75 rúpiáért egész nap elfuvarozgatnak minket, ahova csak szeretnénk. Mindannyian jól jártunk.

Kifizettük az eddigi legdrágább belépőnket (valamit valamiért), 750 rúpiát, cserébe kaptunk egy kis palack vizet (mivel semmilyen folyadékot sem szabad bevinni, még a napkrémet is a riksásnál kellett hagyni), és egy cipőre húzható pancsuszt, hogy ne koszoljuk a márványt.


De ez csak turista luxus, az indiaiak simán mezítláb járkáltak az 50-60 fokosra melegedett márványon. Jó volt nekünk így is.

A Taj Mahal udvarában még sok-sok szép épületet láttunk:



Előbbinek nem tudom a funkcióját, de utóbbi egy mecset, ide még pancsuszos cipővel se mehettünk be, csak mezítláb. Minden tiszta és rendezett. Tipikusan nem indiai.


Ezen jót nevettünk. Ökör-vontatta, környezetbarát fűnyíró. :) És még a füvet is trágyázza nyírás közben. :)

Még egyszer oldalról is, tökéletesen szimmetrikus. Először azt hittem, hogy a falakon található minták festve vannak, de felvilágosítottak, hogy nem. Bizony minden kis virág és rovátka színes márvány berakás. Kivésték a fehér márványt és a helyére ugyanakkorára vágott színes márványt illesztettek. A falak tele vannak ezekkel a berakásokkal. 20 év munkája. Néha nehéz elképzelni, hogy azok az indiaiak, akikkel most találkozok, és a munkamoráljuk és precizitásuk a metróval ütközik, azoknak az embereknek a leszármazottai, akik ilyen csodákat alkottak, és ilyen tökéletesen kiviteleztek.


Ezek után átmentünk az Agra Fort nevezetű erődbe, ami szép volt, de a Taj Mahal mellett labdába se rúghat. Fordított sorrendben kellett volna megnéznünk őket.


Mindenhol ezek a gyönyörű ablakok, térelválasztók...


Minden oszlop aprólékosan, precízen kidolgozva, kivésve.


Egy paparazzo lefényképezett, amint bambultam.


Olyan szépek voltak a felhők itt is (mint Jaipurban), kellett egy ilyen kép is...



Mondjuk az oda-vissza 7 órás vonatút, koszos, büdös másodosztályon, néhány ventilátorral hűtve, megtömve jegy nélkül utazókkal... nem volt kellemes, de megérte...

A rózsaszín város 2 - vasárnap

A vasárnap délelőtt a lustálkodásról szólt. Elnéztünk néhány bazárba, megnéztük, hogy hogyan festik a textileket kézzel, pecséttel, spenótból meg curry-ből nyert festékkel. És aztán felnézünk az Ambert Fortba, ami a legszebb dolog Indiában. Tényleg gyönyörű. Erőd a domboldalban, körbevéve dombokkal. A nagy körút előtt megebédeltünk. Nagyon finom volt, 2 főtkrum lapul a lát alján, megtöltve korianderes túróval, paradicsomos csípős szószban, megszórva kesu dióval. A többiek persze tüzet hánytak és itták a vizet, olyan csípős volt, de én mind megettem és nagyon tetszett.


Eután felindultunk az erődbe. Olyan szerencsések voltunk, hogy a közelgő vihar pont elkerült minket, de arra elég volt, hogy eltakarja a tűző napot, lehűtse a levegőt és kellemesen fújjon a szél. Tökéletes idő a sétára.







A tükör terem. Teli s tele apró tükör mozaikból kirakott falakkal.


Megint egy kedvenc.





Az indiai nagy fal! :)


Kis haverom. Odajött hozzám (pontosabban a szülei odaküldték, mert milyen jó, külföldiek...) és összehaverkodtunk. Nehéz volt lefényképezni, rohangált össze-vissza. :) Kis cuki.


Úton visszafelé néhány elhagyatott épület.

A rózsaszín város

A hétvégén Jaipurba látogattunk, ami az egyik legszebb (ha nem A legszebb) város Indiában. A rózsaszín város cimkét azért kapta, mert az óváros épületei rózsaszínek. Na, nem Barbie-land. Kicsit kopottas, kicsit fakó, kicsit narancssárgás, de azért bele lehet képzelni, hogy rózsaszín. Miért rózsaszínek az épületek? Mert egyszer egy maharadzsa vendégül látott valakit, és a vendég tiszteletére rózsaszínre festettek mindent, mivel a rózsaszín a vendégszeretet, a vendéglátás szimbóluma. Lássuk:

A szállásunk bejárata. Nagyon szép volt, nagyon kellemes és nagyon tiszta. És pénztárcabarát, ami nem mellékes. Mindenkinek nagyon ajánlom.

Egy részlet a Hawa Mahalból (a szellők palotája). Itt laktak a királyi család női hozzátartozói. Mivel nem mehettek ki az utcákra, ezért a maharadzsa volt kedves és egy olyan épületet építtetett nekik, aminek rengeteg apró ablaka van, hogy a hölgyek onnan figyelhessék, hogy mi történik a külvilágban.

Odaültünk mi is az alakhoz, hogy lássuk, mit láttak az udvarhölgyek. Jobb oldalt Elena, a moldovai kolléganő.

Még egy kép az udvarból.

Ez pedig egy eldugott sikátorból nyíló kis csoda kapuja. Nem tudjuk, hogy pontosan mi volt, de valamilyen szent hely lehet, mert le kellett venni a cipőnket. Nem féltem, hogy ellopják a cipőm, mivel már úgyis a halálán van szegény, kinek kéne egy szakadozó szandál...
Innen pedig átmentünk a Majom templomba. Ennek a bejáratát látjuk. Mögötte dombok, sziklák, majmok, kecskék, kutyák, malacok és éhes tehenek mindenfelé. A második kedvenc helyem Indiában.

Tudom, hogy majom templom, de ezt nem tudtam kihagyni. Ez a kecske könyörgött, hogy fényképezzem el. Állt a falnál ebben a pozícióban, majd felém fordította a fejét, mekegett egyet, majd visszaállt alaphelyzetbe, és pózolt.

Az első kis majom út közben. Zabálnivalóak. Kis fürgék, rohangálnak össze vissza, játszanak. Itt még nem láttuk, hogy milyen sok majom is van itt valójában...


Itt pedig a majmok lenéznek az úgynevezett "civilizációra".


A majom teplom a domb tetején.


A kedvenc képem. Zseniális.


A kedvenc majmommal. Nem mertem közelebb menni, nehogy elijeszem.

Még egy kedven.


És még egy...


Na jó, még egy, ezt nem lehet kihagyni...


Ezt se...

Sajnos egyiket sem tettem a zsebembe és csempésztem ki. Majd legközelebb.

hónapforduló...

Tegnap ünnepeltünk a szobatársammal. Tegnap volt pontosan 1 hónapja, hogy földet értünk Indiában. Jót nosztalgiáztunk, és megünnepeltük a jeles alkalmat egy jó take away vacsorával a kínaiból. Mikor már unja az ember a indiai, márpedig nagyon könnyen rá lehet unni, akkor aranyat ér a kínai, ráadásul nagyon olcsó, fél liternyi csirkehúsleves (persze kínai módra, csípősen) 30 rúpia=60 din= 150 ft. Két választása van az embernek, vagy kettéosztja és 2 nap is eszik belőle, és úgy lakik jól, vagy megeszi az egészet egyszerre (mint én) és rosszul van egész este a jóllakottságtól. :) Ehhez társult még egy pohár bor, mert hát ünneplünk, és a szobatársam meglepett egy csokival (mivel ráunt, hogy mindig nyafogok, hogy csokit akarok enni, itt pedig az ritka és drága portéka ((1 tábla csoki többe kerül, mint a fent említett leves))). Természetesen a csokit is magamba tömtem, had' pukkanjak ki, de a csokit akkor is megeszem! :)

Szóval az eddigi állás:
1 Qtub Minar
1 Lotus Temple
1 Lodi garden
1 National Galery
1 Science Center
1 út Jaipurba (Majom templom, Amber fort, elefántok és tevék) (eről majd később)
1 betegség, sok hasfájás
végtelen számú riksázás és viaskodás velük és az árakról
számtalan élmény, számtalan tapasztalat, felbecsülhetetlen mértékű új ismeret a világról
17 új, nemzetközi barát és még megannyi ismeretség

Jól állok. Jöhet a maradék 7 hét és 3 nap!

Ezt lehet szeretni Indiában. Hogy az ember napokig, hetekig éldegél, mint örök kívülálló, aztán egyik pillanatról a másikba az indiai élet magába rántja. Ilyen volt a tegnapelőtti és a tegnapi estém is.

Tegnapelőtt. Szokás szerint szociális életemet éldegéltem a többi gyakornokkal, majd mire elfáradtam, megindultam a szobám felé, de a folyosón az indiai lakótársaimba botlottam. Üldögéltek a folyosón, beszélgettek. Hívtak, hogy csatlakozzak én is, és hát álmosság ide vagy oda, kihagyhatatlan alkalom, hogy valami közelebbit tudjak meg az indiaikról. Így hát leültem közéjük, és sokat-sokat beszélgettünk. Őt tanítottak hindiül, én tanítottam őket magyarul.

Elmondták, hogy Indiában akinek csak egy kis pénze is van, annak szolgája/cselédje van. Az egyik lány büszkén mondta, hogy ő életében egy kanalat nem mosott el, mert hogy arra való a szolga. Mindannyian csak ideiglenesen vannak itt. Ketten még egyetemre járnak, és Delhibe jöttek szakmai gyakorlatra, hárman pedig már dolgoznak, de ők is költöznek nemsokára kicsit jobb szállásra. Mindannyian arra panaszkodtak, hogy ez a szolga fiú nem valami jó, mert rosszul főz (mert hogy ugye a reggelit és a vacsorát neki kell biztosítania, ennek ellenére mindig viaskodnom kell vele, hogy csináljon nekem egy chapatit, a helyi kenyeret :)) és hogy nem mos rájuk, az egyszerűen katasztrófa. Mondjuk én is örülnék egy mosógépnek, de hogy egy szolga mossa kézzel a ruháimat?! Mert hogy mindegyik lánynak van otthon egy pár szolgája, sőt, még a kollégiumban is, aki ezeket a dolgokat megcsinálja.

Meséltek arról is, hogy milyenek az elrendezett házasságok, hogy a szülők határozzák meg, és hogy a gyerek mit fog tanulni az egyetemen. Én pedig meséltem nekik arról, hogy nálunk hogy megy ez. Ezután főztek egy adag hagymás krumplis fűszeres szószt meg sütöttek néhány chapatit (ez éjjel volt, a szolga már aludt) körbeültük a nagy tálat és megeszegettük az esti nassolni valót. Megtanultam indiai módra enni, egy darab chapatival kimerni a szószt és úgy megenni. Mondjuk nem volt nagy kunszt. :)

Tegnap hasonlóan érdekesen alakult az estém. Nyugodtan üldögéltem, internetezgettem, mire megszólalt a telefonom, az egyik lakótársa, Saloni hívott (előző este számot cseréltünk) hogy van-e kedvem vele menni az ISKCON templomba. Ez a helyi temploma a krisna hívőknek. Előző alkalommal említettem neki, hogy el szeretnék menni, mert gyönyörű a templom, turista látványosság. Ez a szép Indiában, hogy sose tudni, hogy a következő pillanatban mi fog történni.

Felkaptam a vadiúj kurtimat (tunikaszerű felsőrész) és megindultunk, az amerikai munkatársammal egyetemben. Közben sok érdekes dolgot mesélt Saloni krisnáról és az egész vallásról. A templomban hangos zene volt, az emberek táncoltak, hajlongtak, lehasaltak a földre, majd felkeltek, tovább mentek. 3x kellett körbejárni egy oltárszerűséget. Közben kaptunk egy virágot, egy fém tálkával megérintették a fejünket és fel kellett szürcsölnünk a tenyerünkből valami édes tejszerű valamit. Ezek a mi vallásunkban az áldozásnak felelnek meg. Na, ez izgalmas volt. Sok ember, zene, furcsa, narancssárga ruhás emberek transzban forogva, táncolva. Tényleg megvolt a szellemisége.

Aztán jött a fekete leves. :)

Első hiba: Saloni egyik ismerőse pap ott a templomban, és meglátta, hogy vele vagyunk, így odajött hozzánk, hogy beszélgessen velünk. Csak a szokásos, gondoltam, megkérdezik, hogy hogy hívnak, 1 percig próbálják kiejteni a nevem, aztán megállapodunk egy Shílában (a "cs" hang nem az erősségük), megkérdezik, hogy hova valósiak vagyunk, hogy hogy tetszett és kész. De ezen kívül még megkérdezték azt is, hogy akarunk-e megtanulni egy kis imát. Mondtuk, miért ne, mindig vicces hindiül gagyogni. Erre odavezettek egy szoborhoz, ami köré spirálisan virágok voltak a padlóra festve. Kaptunk egy cédulát, az állt rajta, hogy hare krisna, hare krisna, krisna, krisna, hare, hare. Hare rama, hare rama, rama, rama, hare, hare. Ezt kellett elmondani minden egyes virágon állva, majd továbblépni a következő virágra és ott is elmondani. Na hány virág volt azon a rohadt padlón? Na hány? 108!!!! :D Úgyhogy 108x elkántáltuk az imát, azt hiszem, nem fogom tudni elfelejteni. Vicces volt, mert az amerikai kollégával egyszerre csináltuk, és néha én rontottam el a szöveget (hadarva jó kis nyelvtörő) néha ő, aztán végig nevetgéltük az egészet. Mikor néztek a papok, akkor visszafogtuk magunkat, én a számba haraptam, hogy ne törjök ki belőlem a hangos nevetés. :)

Második hiba: Miután végeztünk a véglelen kántálással tovább beszélgettünk. Megkérdezték, hogy hogy tetszett az szertartás meg a kántálás, vesztemre azt mondtam, hogy nagyon érdekes volt. Erre a szavamba vágott, hogy: It's not interesting. These are the basics. It's common logic! pfff..... :) majd 1 órás prédikáción estünk át, hogy mi is különböztet meg bennünket az állatoktól, hogy mi a különbség a test és a lélek között, hogy a vallás az, mint a cukornak az édesség. Mi meg csak hallgattunk, és bólogattunk. Nem akartam gondot okozni Saloninak, úgyhogy nem kezdtem el vitatkozni. Valahogy kibírtam.

Harmadik hiba: mikor már fogyott a türelmem azt mondtam, hogy én tiszteletben tartom az ő vallásukat és hitüket, de nekem is megvan a magamé, és nem hajlok pálfordulásra. Erre elkezdett magyarázni, hogy minden vallás egy, csak más a megnevezés, ugyanaz az isten, de mivel a krisna szó azt jelenti, hogy mindenben tökéletes (all attractive) ezért igazából ő az igazi isten..... Sőt, menjek el minden nap templomba, és kántáljam el minden nap 100x (van is hozzá rózsafüzérük 100 golyóbissal) a hare krisna hare rama... imát. Meg jöjjek el pénteken meg szombaton is. Mondtuk, hogy nem. Ők erősködtek, mi pedig mondtuk, hogy késő van, köszönjük a beszélgetést. Még útravalónak kaptunk valami gömb alakú kalácsszerűséget ami szirupba volt áztatva, hogy mikor esszük, közben kántáluk az imát, és ez lesz a felajánlásunk krisnának. Megköszöntük, elhúztuk a csíkot. :)

A kalácsot bevágtuk, természetesen ima nélkül. Legalább azt már tudom, hogy jól főznek a krisnások. :)

Munkatársakkal

Még néhány random fénykép...

Fényképezgettem az utcánkban....

Nem purtri, rendes emberek, csak nincs rendes házuk. Vagyis nekik az normális, hogy nincs faluk. Éjszakánként kiraknak néhány ágyat, és kint alszanak. Nincs mitől félniük, hogy kirabolják őket, vagy ilyesmi, mert nincs semmi értékük. Néha kint főznek, mosnak. Sőt, az utca a munkahelyük.



Például ez a két bácsi vasal. Pénzért. Az emberek, akiknek nincs vasalójuk, csak nem akarnak házimunkát végezni (sok ilyen van, majd még írok erről is) azok elhozzák a bácsiknak a ruhákat nagy batyukban (az asztal előtti batyuk) és a bácsi szépen kivasalja. Az utcán. Parázzsal működő vasalóval.


Itt asztaloskodnak. Meg itt is alszanak éjjel.


Ez a bácsi meg mangót árul. Mozgó árus. Egyébként a gyümölcsök itt gyönyörűek és nagyon finomak. Összehasonlíthatatlan a tesco gazdaságos mangóval.


Aztán ígértem, hogy slumot is fényképezek. A legrosszabbakat metróból láttam, de nem tudtam lefényképezni. Íme egy a környékről.

...

Csajos szombat

Tegnap csajos napot tartottunk. Csupa csajos dolgot csináltunk a kolléganőkkel. Először elmentünk egy közeli piacra, ami hatalmas, és mindent meg lehet venni, ami szem-szájnak ingere. Gazdagabb is lettem pár bangle-el. Ez az indiaiak karkötője, ami tucatjával raknak a kezükre, és jól csörög minden mozdulatnál. Az üzelt, ahol ezeket a karkötőket árulják 2x nagyobb, mint a koleszos szobám, és telis tele van bangle-ökkel. Minden színben, minden méretben, csillogós és matt, gyöngyös és strasszos. Mindenféle. Nekem véletlenül háromféle, plusz egy fülbevaló is lett, mind gyönyörű. :)



Bangles hordani az első lépés az indiaivá váláshoz. Vajon mi a márodik? Hát persze, hogy egy szép henna tetoválás. Kipipálva.



Persze én csak egy picit akartam a kézfejemre, de úgy látszik, ihletet kapott a művész, és az egész kezemet ki akarta dekorálni. Ennyiben állapodtunk meg. Ezután 3 óráig semmihez nem érhettem hozzá. Mondjuk én még szerencsés voltam, a csak az egyik kezemre csináltattam, és csak a kézfejemre. A moldovai kolléganő mindkét kezét tele hennáztatta, és még a tenyerét is. Őt utána itatni kellett, míg meg nem száradt a henna.

Mikor megérkeztem a szállásra, az indiai lányok mindjárt megcsodáltak, és már hozták is a citromleves cukros masszát, hogy rakjam rá, mert akkor sötétebb lesz a színe és tovább is fog tartani. Rendes lányok, mindig tanul az ember valamit. Ezután segítettek lekaparászni a megszáradt hennát,és bekenték a kezem valami olajjal. Most egész szép sötét lett. Meg is dícsértek az utcán, hogy milyen szép lett, meg hogy a fehér kezemen nagyon jót mutat. Ja, és az indiai lányok kioktattak, hogy rózsaszín körmökkel nem lehet henna tetoválást hordani, úgyhogy gyorsan kifestették a körmöm pirosra. Ilyen se volt még. :)



A harmadik lépés az indiaivá váláshoz, venni egy szárit. Ezt, asszem kihagyom, mert akármilyen gyönyörű, otthon csak a szekrényemben állna. Ehelyett veszek egy szép kurtuit. Ez a leggyakoribb viselete a nőknek errefelé. Igazából egy kicicomázott tunika. Így leszek igazi indiai. :)

A vásárlás után elnéztünk egy kozmetikai szalonba, mert úgy hallottuk, itt cérnával szedik ki a szemöldököt. Durva, mi? Én sem tudtam elképzelni, de tényleg. Úgyhogy ki is próbáltuk mindössze 30 rúpiáért (150 ft). Nagyon profi, gyors,higiénikus és fájdalommentes (már amennyire egy szemöldökszedés fájdalommentes lehet). A technikát nem igazán értem, de valahogy két cérnaszálat megsodornak, kifeszítik és elengedik, és ahogy elengedték, a cérnák kitekerednek, és magukkal rántják a szálakat is. Nem igazán értem, de működik. És utána rózsavízzel megápolják az irritált bőrt, és máris tökéletes a szemöldök. Az indiai lakótársaim mondták, hogy ők egy másik szalonban 15 rúpiáért csináltatják ( 75 ft), úgyhogy legközelebb elvisznek oda. 15 rúpia egy liter víz. Csak úgy, viszonyításképpen.