Ezt lehet szeretni Indiában. Hogy az ember napokig, hetekig éldegél, mint örök kívülálló, aztán egyik pillanatról a másikba az indiai élet magába rántja. Ilyen volt a tegnapelőtti és a tegnapi estém is.

Tegnapelőtt. Szokás szerint szociális életemet éldegéltem a többi gyakornokkal, majd mire elfáradtam, megindultam a szobám felé, de a folyosón az indiai lakótársaimba botlottam. Üldögéltek a folyosón, beszélgettek. Hívtak, hogy csatlakozzak én is, és hát álmosság ide vagy oda, kihagyhatatlan alkalom, hogy valami közelebbit tudjak meg az indiaikról. Így hát leültem közéjük, és sokat-sokat beszélgettünk. Őt tanítottak hindiül, én tanítottam őket magyarul.

Elmondták, hogy Indiában akinek csak egy kis pénze is van, annak szolgája/cselédje van. Az egyik lány büszkén mondta, hogy ő életében egy kanalat nem mosott el, mert hogy arra való a szolga. Mindannyian csak ideiglenesen vannak itt. Ketten még egyetemre járnak, és Delhibe jöttek szakmai gyakorlatra, hárman pedig már dolgoznak, de ők is költöznek nemsokára kicsit jobb szállásra. Mindannyian arra panaszkodtak, hogy ez a szolga fiú nem valami jó, mert rosszul főz (mert hogy ugye a reggelit és a vacsorát neki kell biztosítania, ennek ellenére mindig viaskodnom kell vele, hogy csináljon nekem egy chapatit, a helyi kenyeret :)) és hogy nem mos rájuk, az egyszerűen katasztrófa. Mondjuk én is örülnék egy mosógépnek, de hogy egy szolga mossa kézzel a ruháimat?! Mert hogy mindegyik lánynak van otthon egy pár szolgája, sőt, még a kollégiumban is, aki ezeket a dolgokat megcsinálja.

Meséltek arról is, hogy milyenek az elrendezett házasságok, hogy a szülők határozzák meg, és hogy a gyerek mit fog tanulni az egyetemen. Én pedig meséltem nekik arról, hogy nálunk hogy megy ez. Ezután főztek egy adag hagymás krumplis fűszeres szószt meg sütöttek néhány chapatit (ez éjjel volt, a szolga már aludt) körbeültük a nagy tálat és megeszegettük az esti nassolni valót. Megtanultam indiai módra enni, egy darab chapatival kimerni a szószt és úgy megenni. Mondjuk nem volt nagy kunszt. :)

Tegnap hasonlóan érdekesen alakult az estém. Nyugodtan üldögéltem, internetezgettem, mire megszólalt a telefonom, az egyik lakótársa, Saloni hívott (előző este számot cseréltünk) hogy van-e kedvem vele menni az ISKCON templomba. Ez a helyi temploma a krisna hívőknek. Előző alkalommal említettem neki, hogy el szeretnék menni, mert gyönyörű a templom, turista látványosság. Ez a szép Indiában, hogy sose tudni, hogy a következő pillanatban mi fog történni.

Felkaptam a vadiúj kurtimat (tunikaszerű felsőrész) és megindultunk, az amerikai munkatársammal egyetemben. Közben sok érdekes dolgot mesélt Saloni krisnáról és az egész vallásról. A templomban hangos zene volt, az emberek táncoltak, hajlongtak, lehasaltak a földre, majd felkeltek, tovább mentek. 3x kellett körbejárni egy oltárszerűséget. Közben kaptunk egy virágot, egy fém tálkával megérintették a fejünket és fel kellett szürcsölnünk a tenyerünkből valami édes tejszerű valamit. Ezek a mi vallásunkban az áldozásnak felelnek meg. Na, ez izgalmas volt. Sok ember, zene, furcsa, narancssárga ruhás emberek transzban forogva, táncolva. Tényleg megvolt a szellemisége.

Aztán jött a fekete leves. :)

Első hiba: Saloni egyik ismerőse pap ott a templomban, és meglátta, hogy vele vagyunk, így odajött hozzánk, hogy beszélgessen velünk. Csak a szokásos, gondoltam, megkérdezik, hogy hogy hívnak, 1 percig próbálják kiejteni a nevem, aztán megállapodunk egy Shílában (a "cs" hang nem az erősségük), megkérdezik, hogy hova valósiak vagyunk, hogy hogy tetszett és kész. De ezen kívül még megkérdezték azt is, hogy akarunk-e megtanulni egy kis imát. Mondtuk, miért ne, mindig vicces hindiül gagyogni. Erre odavezettek egy szoborhoz, ami köré spirálisan virágok voltak a padlóra festve. Kaptunk egy cédulát, az állt rajta, hogy hare krisna, hare krisna, krisna, krisna, hare, hare. Hare rama, hare rama, rama, rama, hare, hare. Ezt kellett elmondani minden egyes virágon állva, majd továbblépni a következő virágra és ott is elmondani. Na hány virág volt azon a rohadt padlón? Na hány? 108!!!! :D Úgyhogy 108x elkántáltuk az imát, azt hiszem, nem fogom tudni elfelejteni. Vicces volt, mert az amerikai kollégával egyszerre csináltuk, és néha én rontottam el a szöveget (hadarva jó kis nyelvtörő) néha ő, aztán végig nevetgéltük az egészet. Mikor néztek a papok, akkor visszafogtuk magunkat, én a számba haraptam, hogy ne törjök ki belőlem a hangos nevetés. :)

Második hiba: Miután végeztünk a véglelen kántálással tovább beszélgettünk. Megkérdezték, hogy hogy tetszett az szertartás meg a kántálás, vesztemre azt mondtam, hogy nagyon érdekes volt. Erre a szavamba vágott, hogy: It's not interesting. These are the basics. It's common logic! pfff..... :) majd 1 órás prédikáción estünk át, hogy mi is különböztet meg bennünket az állatoktól, hogy mi a különbség a test és a lélek között, hogy a vallás az, mint a cukornak az édesség. Mi meg csak hallgattunk, és bólogattunk. Nem akartam gondot okozni Saloninak, úgyhogy nem kezdtem el vitatkozni. Valahogy kibírtam.

Harmadik hiba: mikor már fogyott a türelmem azt mondtam, hogy én tiszteletben tartom az ő vallásukat és hitüket, de nekem is megvan a magamé, és nem hajlok pálfordulásra. Erre elkezdett magyarázni, hogy minden vallás egy, csak más a megnevezés, ugyanaz az isten, de mivel a krisna szó azt jelenti, hogy mindenben tökéletes (all attractive) ezért igazából ő az igazi isten..... Sőt, menjek el minden nap templomba, és kántáljam el minden nap 100x (van is hozzá rózsafüzérük 100 golyóbissal) a hare krisna hare rama... imát. Meg jöjjek el pénteken meg szombaton is. Mondtuk, hogy nem. Ők erősködtek, mi pedig mondtuk, hogy késő van, köszönjük a beszélgetést. Még útravalónak kaptunk valami gömb alakú kalácsszerűséget ami szirupba volt áztatva, hogy mikor esszük, közben kántáluk az imát, és ez lesz a felajánlásunk krisnának. Megköszöntük, elhúztuk a csíkot. :)

A kalácsot bevágtuk, természetesen ima nélkül. Legalább azt már tudom, hogy jól főznek a krisnások. :)